Bemutatkozás!

Sziasztok, Rose Ever vagyok!

Technikai okok miatt, én vettem át a blog vezetését, bár egyelőre még nem értem rá foglalkozni úgy komolyabban. Remélem engem is kedvelni fogtok majd, mint az előző írótokat. Sajnos a blog egy darabig szünetel, de igyekszünk megoldani a problémát.

Sajnos ez a második blogom, és szeretnék inkább az enyémmel foglalkozni, de persze ha időm engedi, ehhez is írok részt :) Türelmet kérnék tőletek addig is.

Szép napot!

Sajnálom!!!

Én én.... nagyon szégyellem magam és sajnálom, de... UNOM A SAJÁT BLOGOMAT ._. Ez egy nagyon unalmas történet, szigorúan a játék sablonjához igazodik, semmi egyediség nincs benne és borzasztó unalmas... Ha van olvasóm, akinek tetszik, az ÍRJON KOMMENTET vagy ÍRJON A CHATBE, hogy KELL-E FOLYTATÁS, mert akár egy emberért is tovább írom. De ha nem kapok visszajelzést, nem írok semmit! VISZONT. xD Kitaláltam egy másik CsJ-s történetet, amiben azért már jobban eltérek a sablontól xD Kirakom a blogcímet, majd olvassatok bele ^^

Díj

Még életemben nem találkoztam ilyennel, szóval nem tudom mi ez vagy hogy megy, de azért elmagyarázták (Y) xDD
Szóval kaptam egy dííjat Rose-tól :3 Köszönöm ^^

Szabályok:

                         1. Írj magadról 11 dolgot!

                           2. Válaszolj 11 kérdésre!

                           3. Írj 11 kérdést!

                           4. Küld tovább 11 embernek!

11  Dolog Rólam: 

1. A K-Pop és az anime a mindenem, az életem(a család után persze). Az életstílusom :)

2. Egészen negyedikes korom óta írok történeteket és komoly terveim, céljaim vannak vele.

3. Imádok táncolni és olvasni ^^

4. Szerelem és barátok közül mindig a barátság lesz az első számomra.

5. A családom a legfontosabb dolog az életemben. A családomba tartoznak a barátaim is :)

6. Példaképem egy koreai énekesnő/modell Kwon Yuri, de bármennyire is csodálom nehéz követnem, mert nagyon lusta vagyok :$

7. Imádom a csokit és a paradicsomot (Y)

8. Kedvenc állatom a skorpió, szerintem nagyon gyönyörű állatok, és tetszik, hogy kicsit, és veszélyesek. És egyszerűen rohadtul felbosszant, amikor "A rettegés foka" műsorban (ami mellesleg az egyik kedvenc műsorom...) kínozzák és megeszik őket csak mert rovarok. Igaz, ott minden rovart bántják és megalázzák, de a skorpiók azok, akiken nem tudom túltenni magam :/

9. Egyik legkedvencebb műsorom a "Tetováló Mesterek". A kedvenc művészem belőle Tommy Helm, személyileg és művészileg is nagyszerű embernek tartom, különösen szeretem benne, ahogy mindig kiállt "társai" mellett, még akkor is, ha azok a társak az ellenfelei voltak. Amúgy, egyszer én is szeretnék tetoválást, csak félek a fájdalomtól. Igen, ez kicsit ciki :$

10. Általában nem utálok senkit és semmit, de vannak kivételek: Utálom a legyeket, a gombát és a cigarettát (és azokat a cigarettázókat akik rohadtul nincsenek figyelemmel másokra...)

11. Kedvenc együttesem a "Girls' Generation". A kilenc angyalka közé tartozik a példaképem is, de amúgy mind a kilenc lányt csodálom, és meg is vannak az okaim külön-külön, de ezt hosszú lenne felsorolni. Amit viszont meg szeretnék említeni, hogy sok dologban ők változtatták meg az életemet. Rendkívüli kitartást, küzdést és erőt látok bennük, megtanították, hogy még akkor is küzdeni kell, amikor te vagy az első, hogy nem szabad fürödni a dicsőségben, amikor mindenki téged imád, hogy ne veszítsd el önmagad, amikor te vagy az emberek csodálatának tárgya, hogy az anya szeretete még a mennyből is követ téged az utadon, és ő ad erőt, bármi történik is. Ne törődj vele, mit mondanak az utálók és a féltékenyek, mindig tedd azt, amit te szeretnél, csak haladj előre és soha ne állj meg :) 

Rose kérdései:

1. Mi a kedvenc filmed? 

- Az Éhezők Viadala <3

2. Mióta foglalkozol az írással? 

- Negyedikes korom óta

3. Mi szokott megihletni egy történet elkezdésénél? 

- Sok minden. Van, hogy egy élethelyzet, van, hogy egy kép, egy táj, mások megfigyelése. Egy film, egy könyv... vagy csak a hatalmas szereteted egy háziállat iránt :) *a legelső meséjére gondol, amivel díjat nyert*

4. Haragszol-e valakire? 

- Igen, nagyon is >< (ha érdekel lásd a 8.pontot a "Rólam" részben xD)

5. Van testvéred? 

- Három is :) (abból kettő féltestvér, de igaziként szeretem őket)

6. Mit tennél, ha biztosan tudnád, hogy holnap eljön a világvége? 

- Végignézném az összes Attack on Titan részt, mert nem halhatok meg úgy, hogy nem tudom, ki az a Levi és mi történik vele XD Ja hogy komolyan? A családommal és a barátaimmal tölteném az időt és mindenképpen meglátogatnám a legjobb barátomat, aki messzebb lakik tőlem... 

7. Ki a kedvenc férfiszínészed? 

- Johnny Depp :3 

8. Milyen zenét hallgattál utoljára? 

- HAM - So sexy

9. Hány órát töltesz naponta technika előtt (kivéve mobiltelefon)?

- Nem számolom, de sokat :$ A mobiltelefon kivétel? Pedig az már egyenlő a számítógéppel :D

10. Szerinted mi a boldogság?

- Szeretni és szeretve lenni. Ez a legnagyobb boldogság az életben. És NEM csak a szerelemre gondolok. Én nem vagyok (annyira) szerelmes, de a családom szeret, én szeretem őket, szeretek és szeretve vagyok, boldog vagyok.

11. Hogy neveznéd el a kislányodat? 

- Katalin vagy Júlia. 

Én kérdéseim:

1. Ki a kedvenc énekesed/énekesnőd?

2. Ki a példaképed?

3. Mi a kedvenc könyved?

4. Mi a kedvenc ételed?

5. Mi a kedvenc időtöltésed?

6. Mik a céljaid az életben/a jövőre nézve?

7. Mi a kedvenc műsorod?

8. Hol érzed magad a legnagyobb biztonságban?

9. Melyik országba utaznál el szívesen?

10. Hol szeretsz lenni, amikor szomorúnak érzed magad?

11. Szereted a túrórudit?*w* (igen jöhet a kérdés: milyen bugyuta kérdés ez? Hát ilyen xD)

Tovűbbküldés:

Milyen 11embernek küldhetném tovább?... 11x elküldöm Rosenak xD

6.fejezet: Klubélet ~

Találtam egy fantasztikus módszert arra, hogy ne ütközzön tanulásba a blogírás: a suliban szünetekben (és németóránxD) tudok írni telefonba :3 Ezt a komplett fejezetet mind suliban írtam xD Meg osztálykiránduláson... jaaa, az nagyon jó volt ^^
Remélem elég lesz nektek a hétre és megelégedtek a tartalmával is :3

6.fejezet

Melinda POV

Miután Lucy elsietett, a főfolyosóra mentem kikeresni a szekrényemből (amit még tegnap napközben kaptunk) a következő órámra a cuccokat.  A klubon járt az agyam. Miért kell részt venni benne? Ennek semmi értelme. És ha valakinek programja van? Ne legyen, mi? Igazából nekem teljesen mindegy. Legalább hasznosan töltöm az időmet és sportolhatok.

Amikor becsuktam az ajtót, ijedtemben megugrottam, amikor Castielt pillantottam meg, lazán a szekrényeknek dőlve, mellkasa előtt összefont karral, vigyorogva. Ő se a vigyorgó fajta, mi történt? 

  - Hello, bébi! - szólalt meg. 

  - Jesszus, ne ijesztgess! - szóltam rá.

  - Ijedős vagy? - hajolt hozzám közelebb. 

  - Nem. Csak nem minden nap álldogál helyes pasi a szekrényajtóm mögött. 

  - Hm. Különös - vigyorgott. Finoman a karjába bokszoltam. 

  - Mit csinálsz itt? Nem az udvaron szoktál lézengeni? - érdeklődtem. 

  - Erre jártam - vont vállat. - Merre lesz órád? 

  - Öhm... - Kikotortam az órarendemet. - Hetes terem. 

  - Király. Veled szemben leszek. - Belekarolt a kezembe és elindult a folyosó vége felé.  

Az egyik teremből Amber és a két dívája lépett ki. A szőke királylány megtorpant és ránk meredt. Castiel megállt és kérdő tekintettel nézett rá. 

  - Mi van, Castiel, újabban elment az ízlésed? - szólalt meg megvetően és végignézett rajtam. Castiel felvonta a szemöldökét. 

  - Ugyan mire célzol, Amber drága? - Drága?! Hogy hívhatja így ezt a... 

  - Nézd csak meg ezt a libát. - nyújtott át egy képet a lány Castielnek. A fiú felvont szemöldökkel vette át a a fotót. - Nagyon édes, mi? Az egész suli látta - pillantott rám nagyképűen és odébb állt. Castiel a keze mögé rejtette vigyorát. 

  - Mi az? - hajoltam közelebb. Elsápadtam, ahogy megláttam a képet. A beiratkozási igazolványképem virított rajta összefirkálva és kinagyítva. 

  - Gyerekesek - motyogtam és továbbmentem. Hallottam, hogy összetépi a képet, majd mellém ért. 

  - Édes vagy rajta - gúnyolódott. 

  - Nem vicces. Nem a te képeddel csinálták ezt - morogtam. 

  - Meglepődnék ha valaki megmerné ezt csinálni velem. 

  - Mindegy. Holnapra úgyis elfelejtik. Úgyhogy nem igazán érdekel. De ha olyan keménynek érzed magad, védj meg! - sandítottam rá. 

  - Heh, mit akarsz, verjem meg őket? 

  - Egy kis szerencsével talán még le is győzheted őket... - tűnődtem el.

  - Á, úriember vagyok, nem bántanék lányokat - vigyorgott. Megérkeztünk a hetes terem elé, úgyhogy ideje volt elbúcsúzni. 

  - Nos akkor viszlát, uram - integettem, és be akartam lépni a terembe. 

  - Hé, várj, hogy értetted, hogy egy kis szerencsével...? 

  - Így. Uram... - biccentettem, beléptem a terembe és becsuktam magam mögött az ajtót.  

*Lucy POV*

Egész nap azon gondolkodtam, hogyan engeszteljem ki Nathanielt, de a mai napon ez majdhogynem lehetetlennek bizonyult. Egyszerűen képtelen voltam megtalálni, sőt azt gyanítottam, nem is akarta, hogy megtaláljam. Egyetlen egyszer futottunk össze, második óra után, mert egymással szemben volt óránk. Odarohantam hozzá, amint kilépett a teremből, de szinte azonnal lerázott, hogy rohannia kell elintéznie néhány nagyon fontos papírmunkát. A DÖK-ös teremben is hiába kerestem, mindig zárva volt. Nem hiszem el, hogy sértődhet meg ennyire? Csillagos ötöst is kaphatnék azért a teljesítményemért, amit akkor nyújtok, amikor meg kell sérteni valakit...

Suli után kedvtelenül kezdtem el keresgélni a klubot. Felfogtam, hogy Nathaniel ma már nem kér belőlem, úgyhogy nem kerestem többet, pedig a terem ajtaja végre nyitva volt. Helyette inkább a kertész klubot kezdtem felkutatni. Egyedül kellett, mert Mel a saját útjára ment. Persze, mert más klubba jelentkeztünk.
Nem tudtam kihez menjek oda, úgyhogy végül egy kedvesnek tűnő vörös hajú lányt szólítottam le az egyik teremben. Még pakolászott, nem készült el teljesen. 
  - Öm, szia - köszöntem neki bátortalanul. Felpillantott, és kedvesen rám mosolygott. 
  - Szia. Te biztosan az egyik új diák vagy - mondta. - Iris vagyok. Segíthetek valamiben?
  - Én öm... Lucy vagyok. A kertész klubot keresem. Nem tudod merre találom? 
  - Ó, dehogynem. Én is oda járok - felelte lelkesen. 
  - Tényleg, ez szuper - lelkendeztem. 
  - Gyere velem, megmutatom merre van. - Követtem Irist az udvarra, egy hátsó részbe, ahol rengeteg volt a növény, sőt még üvegházat is elhelyeztek. Jelenleg nem volt itt senki rajtunk kívül.
  - Ez lenne az. Nézz körbe, hátha kell segítség.
  - De nincs itt senki... 
  - Igen, de szoktak üzeneteket hagyni. Sétálj körbe és fedezd fel. Szívesen segítenék neked, de ma rohannom kell haza. Máskor viszont dolgozhatunk együtt ha gondolod. 
  - Az jó lenne. Köszi, a segítséget - mosolyogtam hálásan. 
  - Bármikor. Sok sikert, Lucy - integetett, és visszament az épületbe. 
Hát rendben. Körbejárok... Elindultam a kis földúton, jó sok növény között. A kedvenc virágaimat is felleltem, orchideát és liliomot. Elgondolkodtam, mi lenne, ha elcsórnék egy aprócska szál liliomot, úgyis a klub tagja vagyok, de végül nem tettem. Majd ha találok itt valakit, tőle megkérdezem. 
Már épp mentem volna vissza a suliba, amikor megláttam egy üzenetet és két növényt. 
"Kérlek vidd el ezt a fikuszt és a mimózát a DÖK-ös és a 4-es tanterembe!" Így szólt az üzenet. 
  - Ó, de jó - motyogtam magam elé. Legalább lesz okom a terembe menni. Felnyaláboltam a növényeket és elindultam befelé. Fogalmam sem volt, melyiket hova rakjam, de majd lesz valahogy. Befelé menet az udvaron megpillantottam Castielt. Épp a suli egyik melléképületéből lépett ki. Megszaporáztam a lépteimet, hogy még véletlenül se beszélhessünk, de nem jött be. Elkapott az ajtóban.
  - Szia, kislány - vigyorgott rám gúnyosan. - Hogy fogadta Natalie a pletykádat?
  - Nem mondtam neki semmit, de csak Melinda miatt - feleltem határozottan. - És fejezd be, hogy Natalienak hívod! 
  - Na, ezt nem te fogod megmondani. Különben meg mit akarsz azokkal a növényekkel? 
  - Nem hiszem, hogy ez rád tartozik.
  - Segítsek cipelni? 
  - Úgyse fogsz.
 -      Tudom. Na csá. - Azzal elindult, de mielőtt bemehettem volna, megfordult. 
  - Egyébként én a mimózát vinném a DÖK-ös terembe, a fikuszt pedig a tanterembe - mondta.
  - Milyen jól tudod mi a feladat - jegyeztem meg. Vállat vont.
  - Segíteni akartam.
 - Még szerencse, hogy nincs feletted plafon - mondtam gúnyosan. Elvigyorodott.
  - Gondold meg a tanácsom. 
  - Biztos, hogy fordítva csinálom.
  - Ahogy érzed - vont vállat, és tényleg elment. Sóhajtottam. Ha Castiel segíteni akar nekem, akkor valami rosszban sántikál. És én nem veszek részt benne.  

Melinda POV

Suli után Lucy-vel külön váltak az útjaink. Neki a kertész, nekem a kosár klubot kellett megkeresnem. Ő a termeket járta végig, hogy megkeressen valakit, aki megmondja hol van a kertész klub, én pedig az udvarra mentem, hogy megkeressem Castielt. 
Reményeim szerint ott találtam. Az egyik padon ült és zenét hallgatott, de nem zavart. Leültem mellé és kivettem a füléből a fülhallgatót.
  - 'napot, Uram - vigyorogtam rá. 
  - Kisasszony. - Úgy tett, mintha levette volna a kalapját és fejet hajtott.
  - Segítség kéne - tértem a lényegre. Ismét felvette a morcos arcát és keresztbe tett karokkal-lábakkal nézett a távolba.
  - Akkor miért vagy itt? 
  - Tudod, hogy hol van a kosárlabda klub?
  - Talán igen - felelte közömbösen és a szeme sarkából rám pillantott. 
  - Talán nem? - kérdeztem vissza. Megint elvigyorodott.
  - Persze, hogy tudom. 
  - Meg is mutatod?
  - Mit nyerek vele? 
  - Jó társaságot? - Nevetett egy kicsit.
  - Jól hangzik. Na, gyere.  
Intett a fejével, felállt és elindult a suli egyik melléképülete felé. Gyorsan követtem. Egy tornaterembe mentünk. Nem volt még tesim, szóval nem tudom, ez az alap-e, vagy csak a kosárklubbé. Bár mondjuk ez hülyeség. Mindegy.
  - Hát tessék. Nem túl bonyolult. Egyedül is megtaláltad volna. 
  - Azért kösz... - Bizonytalanul néztem körbe. Fogalmam sincs mit kéne csinálnom.
  - Tudod mit kell csinálnod? - kérdezte összehúzott szemekkel. 
  - Fogalmam sincs. Mrs. Waterfield csak elküldött egy klubba és ennyi. 
  - Ez komoly? Elküld egy klubba, és még csak el sem mondja, mit kell itt csinálnod? 
  - Igen...
  - Hát figyu... Keresd meg a kosárlabdákat. A tagok gyakran elhordják és sosem hozzák vissza. Az újoncokat szokták ezzel szivatni. 
  - Engem ugyan nem szivatnak. Gyakorlatilag leszarom, ha ez a dolgom, hát jó - vontam vállat közömbösen. 
  - Tetszik a hozzáállásod - veregetett vállon. - Sok sikert. Később találkozunk.
  - Később? Mármint...
- Én még a suliban leszek egy ideig. Majd keress meg - kacsintott és elment. Jól van... Akkor kergessünk kosárlabdákat...

5.fejezet: It's time to choose a club ~

Nem tudom miért írom a címeket angolul. Talán, mert sokkal jobban hangzik?xD "Itt az idő kiválasztani egy klubbot!"
Első hétvége, amikor végre elkezdtem írni. Sose örültem hétvégének ennyire :'D Katasztrófa ez a végzős év. Na püff... De végül nem írtam sokat hétvégén, mert szombaton iszonyat jó napom volt, vasárnap meg úgy voltam vele, hogy áh, semmi kedvem, inkább döglök egész nap. Szóval ja. A hét közepén biosztanulás helyett nagyon jó blogot írni :'D Jó na, bioszból nem tervezek érettségizni ˇˇ A napjaim meg általában ennyiből állnak: hazamegyek, zabálok, ránézek FBra, és belépkedek a CsJ-be, de csak vasárnap játszok, átbukdácsolok a házi törtrészén, Fb, hétkor "Rettegés foka", nyolctól, ami éppen eszembe jut, tíz után anime, aztán nyekkenek az ágyba ~
és akkor valahogy írjak blogot xD Írok nyugi, mert szeretem, bár nem mintha túl sok olvasóm lenne :$

5.fejezet

Melinda POV

- Azt hittem már sosem jössz - nézett hátra a válla fölött Castiel, amikor a lépcsőknél beértem. 

- Mégis tovább mentél...

- Igen, és?

- Semmi. 

Azt hittem, a harmadik emelet után már nincs is semmi. Mint kiderült azonban, mégis csak van. Egy lezárt ajtóhoz mentünk, amire a következő táblát függesztették: "Diákoknak belépni tilos". Castiel elővett egy kulcsot, kinyitotta az ajtót és intett, hogy fáradjak be. Egy kicsit vonakodtam, mert hát diák vagyok és ki tudja honnan van kulcsa, de aztán úgy döntöttem: kit érdekel? Nincs itt senki, aki bármit szólhatna, Castiel pedig valószínűleg vérprofi ebben.
Egy sötét lépcsőházban találtam magam. Bátortalanul indultam el felfelé, de ez elég hamar elszállt. Ugyan miért kellene aggódnom? Már mindenki hazament, és nem is vagyok egyedül. Elmosolyodtam, de amikor fényt láttam (az alagút végén xd) a lépcső tetején, gyorsan visszarendeztem az ábrázatomat savanyúvá. Kiléptem az ajtón, és a tetőn találtam magam. A tetőn, ahonnan fantasztikus volt a kilátás az egész városra. Wow...

- Mit szólsz? - kérdezte Castiel. A korláthoz lépett, és a városra mutatott. - A sulink a város közepén van, így innen van az egyik legjobb kilátás a városra. Nem is tudom miért tagadják meg ezt a diákoktól. A tanárok önzőek.
- Honnan szereztél kulcsot? - húztam össze a szemöldököm.
- Elloptam a tanáriból, aztán lemásoltattam magamnak - vont vállat könnyedén. - Az udvaron kívül ez az egyik legjobb hely a suliban. Itt aztán tényleg nem zargat senki. Egyedül lehetsz, nem nyaggat senki a hülyeségével.
- Igazad van...
- Gyere közelebb. Nyugi, nem esel ki - mondta, és kinyújtotta a kezét felém. Nem fogadtam el, csak a korláthoz sétáltam és jobban szemügyre vettem a várost. Gyönyörű volt. Mindent láttam, beláttam az egészet és még órákig tudtam volna nézni. A korlátra támaszkodtam, és élveztem, ahogy az ősz eleji szél bele-belekap a hajamba, a nap pedig égeti az arcomat.
- Honnan kerültél ide? - kérdezte hirtelen. Felvontam a szemöldököm és rápillantottam.
- Egy másik iskolából - feleltem hidegen. Összehúzta a szemét, háttal a kilátásnak nekidőlt a korlátnak és a tetőt kezdte vizsgálni.
- Úgy értem, melyikből, miért? Majdnem utolsó év van. - Visszafordítottam a fejem a kilátás felé és az előttem úszó felhőket néztem.
- A régi iskolám csődbe ment, és Lucyvel úgy döntöttünk, ide jövünk át - magyaráztam.
- Ó... Lucy a szöszi barátnőd, aki Natalieval lóg?
- Igen... Miért...?
- Csak - vágta rá, még mielőtt befejezhettem volna a mondatomat.
- Még azt sem tudod mit akartam mondani - mondtam, ellöktem magam a korláttól és ránéztem.
- De tudom. Viszont én most megyek haza - közölte, és elindult lefelé a lépcsőn. Gyorsan követtem. - Van kedved velem jönni?
- Hogy... mármint... A motoron? - kérdeztem vissza csillogó szemekkel, de szerencsére nem láthatta.
- Kivételesen megengedem, hogy felülj mögém. De jegyezd meg, ez az első és utolsó alkalmad is! - figyelmeztetett szigorúan, amikor becsukta és bezárta az ajtót, a kulcsot pedig a zsebébe ejtette.
- Majd meglátjuk - kacsintottam rá kacéran, és elindultam a parkba.

Lucy POV

Mérgesen és aggódva néztem Melinda után. Ezt nem hiszem el... hagyja magát belerángatni valamibe... Állj... Lucy. Stop. Még azt sem tudod, hova mennek. De biztos valami rossz helyre. Grr...
Legszívesebben elárulnék mindent Nathanielnek, de egyrészt nem akarok árulkodni, másrészt pedig sosem köpném be a legjobb barátnőmet. Hangosan kifújtam a levegőt. nem is foglalkozom vele. Mintha... mi sem történt volna. Megfordultam, hátha még látom valahol az utca végén Nathanielt, de nem, nem volt sehol. Elviharzott, gyorsabban eltűnt, mint... nem jut eszembe semmi hasonlat, de valami szélhez biztos köze van.
Végül egyedül ballagtam a végállomás felé. Nem volt már semmi kedvem hazagyalogolni, pedig nem lakom messze. és hátha Melinda is befut az utolsó pillanatban....
...és nem futott be. Hiába vártam rá, a három órás buszra sem ért ide. Amennyit én rá vártam, már réges-régen hazaértem volna gyalog, de most már mindegy.

Melinda POV

Te jóságos szent Isten... Ez valami eszméletlen!
Legalább 150-el repesztettünk, ha nem sokkal többel a főúton, szlalomozva az autók között. Megmondtam Castielnek, hogy nem a városban lakom, hanem a szomszéd faluban, és azt mondta, hazavisz, legalább tudunk száguldani a majdhogynem egyenes útszakaszon. Nincs sok kanyar, az autókat könnyűszerrel kerülgeti, és az egyetlen hátrány csak az, hogy nagyon gyorsan hazaérünk.
De nem érdekel. Imádom ezt a szédítő sebességet, és ez a hang... gyönyörű. Szorosan kapaszkodtam a derekába, az igaz, de mindegy.
- Ezért egyszer el fogják venni a jogsidat! - üvöltöttem teli torokból az egyik olyan résznél, ahol kicsit lassítania kellett, így talán jobban hallotta, amit mondtam neki. A testtartásából éreztem, hogy vigyorog.
- Nincs mit - felelte, és megint gázt adott, ezúttal még gyorsabban mentünk, mint azelőtt. Nincs mit? Jogsi nélkül vezet?! Behalok. Ez zsír. Állapítottam meg. Igazából nem aggódtam, minek? Ő tud vezetni, ha  pedig elkapják, ő járja meg. Én meg csak élvezem a száguldást és a világ leggyönyörűbb "muzsikáját".
Amikor beértünk a faluba, megint lelassított, de annyira, hogy elfogadható sebességgel döcögtünk. Legalább tekintettel van arra, hogy faluban vagyunk. Vagy csak azért lassított, mert nem tudja hol kell bekanyarodni?
- Hé, azt hiszem tudom merre vagyunk... - szólalt meg eltűnődve.
- Jártál már erre?
- Ja. Most akarsz hazamenni?
- Nem tudom. Attól függ, mire akarsz kilyukadni.
- Mehetnénk még egy kört - pillantott hátra vigyorogva. - Vissza a városba vezet egy jó nagy kerülőút ennek a falunak a másik végében, igaz?
- Ha jól tudom, igen. És arra nem jár annyi autó.
- Szuper. Benne vagy?
- Még szép, hogy benne vagyok.
Igen, csak azért lassított, mert nem tudta hazamegyek-e, vagy vele tartok. Amint kimondtam az igent, már nyomott is a gázra, és ismét a száguldás csodás élményében lehetett részem.

Lucy POV

Másnap reggel későn mentem suliba. Melinda nem keresett fel egész délután, én pedig nyolckor már olyan álmos voltam, hogy muszáj volt lefeküdnöm aludni, úgyhogy nem tudom, hívott-e még este vagy sem. De ahogy a telefonomra néztem, nem. Úgyhogy azt sem tudom ma találkozunk-e reggel vagy sem. Nem mintha kellene. Én tudom, honnan szerezzem meg a termeket, ő pedig majd megoldja egyedül, mint mindig minden mást.
Háromnegyedre már benn akartam lenni, hogy azért mégiscsak tudjak beszélni egy kicsit Nathaniellel, de túl későn indultam el, így csak 7:55-re értem a suliba, és a DÖK-ös terem is már zárva volt. Csalódottan kullogtam fel a legfelső emeletre, ahol kezdtünk. A reggeli edzést már teljes mértékben kipipálhatom.
Melinda már a termenkénti szokásos helyünkön ült: Szemből a jobb padsor legszélén, harmadik sorban, az ablak mellett. Odasiettem hozzá, hogy legalább vele beszélni tudjak, mielőtt becsengetnek.
- Cső - dobtam le mellé magamat és a cuccokat.
- Jó reggelt - köszönt közömbösen, de enyhe mosollyal az arcán.
- Milyen volt a délután? - érdeklődtem.
- Nagyon jó! - mondta. - Figyu: Felvitt a tetőtérre, ahova tilos a belépés, de nagyon jó a kilátás, egyszer neked is ki kell próbálnod!
- Biztos, hogy nem - ráztam a fejem rábeszélhetetlenül. Sóhajtott, enyhén megforgatta a szemét, majd folytatta.
- Nekem mindegy. Utána hazavitt a motorján.
- Naaa! - mosolyodtam el. Ennek viszont örültem. Bár képzelem, milyen eszeveszettül vezet ez az őrült. De Mel itt van, él, semmi baja és boldog. Úgyhogy nincs gond.
- Amúgy jogsija az nincs, de még sosem kapták el... - Elkerekedett a szemem. Nem lehet... Így már azért féltem egy kicsit.
- Nincs jogsija?! És te egy ilyen mellé ültél fel?! Normális vagy?
- Tudtam, hogy ki fogsz akadni - sóhajtotta Melinda, de különösebben nem érdekelte. Sosem érdekli, de meg is értem. Ugyan ki vagyok én, hogy beleszóljak? - Attól még, hogy te a suli szent elnököcskéjével kavarsz, én még lehetek rossz kislány, a jó fajtából. Tudod, hogy sosem teszek akkora hülyeséget, hogy komoly határokat lépjek át, vigyázni tudok magamra, az meg az én dolgom, ki mögé ülök fel egy motorra. - Összeszorítottam a szám, és inkább nem válaszoltam. Pedig lenne mit mondanom. De nem teszem. Azt csinál, amit akar.

Óra után csak gyorsan felpattantam, és rohanni akartam a DÖK-ös teremhez, de a terem előtt Mrs. Waterfield félrehívott minket, hogy részt kell vennünk az iskolai életben, vagyis klubot kell választanunk.
- Kétféle lehetőség közül lehet választani: kertészklub vagy kosárlabda klub. Mivel ti még újak vagytok, nem kell minden nap részt vennetek, de jó lenne, ha hetente egyszer vagy kétszer benéznétek, hogy nem kell-e segítség, vagy bármi. Szóval, mit választotok?
Elkerekedett a szemem. Senki nem szólt itt délutáni klubokból.
- M-most kell választanunk? - hebegte Melinda. Úgy tűnt, ez neki is gyorsan jött.
- Sajnálom, hogy nem szóltam korábban, de azt hittem tudnak a klubéletről. Benne van az iskola leírásában - mondta Mrs. Waterfield enyhe megrovással a hangjában. Ja, hogy a leírás. Hát azt nem volt kedvem elolvasni, azt hittem majd mindent elmondanak évnyitón, vagy valami.
- Hát, azt hiszem... én a kosárlabda klubhoz csatlakoznék - felelte Melinda. Oh, máris döntött? És kosárlabda? Akkor biztos nem leszünk egy klubban. Én is szeretek sportolni, de inkább a tánc. A kosárlabdát nem igazán szeretem. Valójában... utálom. A virágokat viszont szeretem.
- Én a kertészklubhoz - feleltem végül én is.
- Nagyszerű. Délután keressék fel a klubokat is kérdezzék meg kell-e segítség!
- De... Egyáltalán hol találjuk a klubokat? - kérdezte Melinda.
- Nekem most rohannom kell, mert sok dolgom van, de ha megkérdezik az osztálytársaikat, ők biztosan segítenek. Sok sikert és szép napot! - mosolygott ránk a nő és elviharzott. 
- Oh, fenébe, most hogy találjuk meg a klubokat? - morgolódtam.
- Ügyesen - felelte vállat vonva Melinda. Persze. Ok. Én húztam a DÖK-ös terembe.
- Én megkeresem Nathanielt. tegnap úgy elviharzott, szeretnék beszélni vele.
- Hát persze. Csak ezért lógsz a nyakán - vigyorgott barátnőm. 
- Grr... - morogtam. Megforgatta a szemét, és elindult lefelé. Mindegy. Megráztam a fejem, és elindultam a terem felé, amikor belebotlottam a szőke libába, aki már tegnap is beszólt nekünk. Ilyen nincs. Megpróbáltam kikerülni, és csak úgy szó nélkül elsétálni mellette, de persze nem hagyott csak úgy békén.
- Hé, kislány! Nagyon cuki, ahogy próbálsz benyalni Nathanielnek, de figyelmeztetlek: jobb, ha leszállsz róla, amíg még szépen mondom. - Megtorpantam.
- Te meg miről beszélsz? Miért zavar az téged, ha én vele akarok lenni? - Gúnyosan elvigyorodott.
- Előre szólok. Csak hagyd őt békén, újoncka. És állj félre. - Jobbra-balra lengő hatalmas hátsójával félre lökött az útból, de annyira, hogy majdnem a falnak estem. Pislogva néztem utána. Mégis mi a fene baja van? Mit vétettem ellene ennyire? És mi köze van hozzá, kivel lógok? Mi van vele és Nathaniellel? Fogalmam sem volt, mi a fene ez, ezért szinte futva érkeztem a DÖK-ös teremhez, ami hála a jó égnek nyitva volt, és megtaláltam, akit kerestem. Az asztalnál ült és valami papírokat nézegetett. Úgy tűnt, elfoglalt, de nem nagyon érdekelt.
- Szia - köszöntem, és becsuktam magam mögött az ajtót. Felpillantott, elmosolyodott, és felállt.
- Szia - viszonozta. - Ne haragudj, hogy tegnap csak úgy elrohantam. Tudod... - Elhallgatott egy pillanatra. - Mindegy, ezt nehéz lenne elmagyarázni. 
- Remek. Akkor veled minden rendben - motyogtam magam elé.
- Mi a baj? Történt valami? - érdeklődött egyszerre kedvesen és aggódva. 
- Csak az a szőke liba, aki azt hiszi, hogy ő a világ közepe. Állandóan beszól, ma pedig kijelentette, hogy tartsam magam távol tőled. Megparancsolta. Mi a fene van vele, tetszel neki, vagy mi van köztetek? - néztem rá szinte vádlón. Hiba volt. lehajtotta a fejét, ujjait a homlokának döntötte. Idegesnek tűnt, úgyhogy valami szörnyet rosszat mondtam. 
- Ő Amber, a húgom. Tudom, hogy néha nem a legkedvesebb lány, de ne ítéld el rögtön. - A húga...?
- Néha? Amber kiállhatatlan, nem vetted még észre? - Biztos jó ötlet a húgát szidni?
- Befejeznéd kérlek, hogy a húgomat szidod? - kérte rá nem jellemző hűvösséggel. Valami szörnyen rosszat mondtam és már meg is bántam. - Ha pedig nincs más problémád, menj órára.
- Ne haragudj, sajnálom, nem akartam rosszat mondani róla! - mentegetőztem gyorsan. - Nem tudtam, hogy a húgod. Sajnálom.
- Jó, mindegy - sóhajtott, leeresztette a karját, és valahova oldalra meredt. - Akarsz még valamit?
- Hát, én... - Most pikkel rám. Tudom, hogy ezt elszúrtam. Gondolatban jól seggbe rúgtam magam. - A kertészklubot keresem. Tudsz segíteni?
- Nem, ebben sajnos nem. Nekem nem kötelező ezekben részt vennem, úgyhogy ebből kimaradtam. Nem tudom, hol vannak a klubok. Kérdezd meg valakitől az osztályodból. - Oh, hát persze. Ez nem sok segítség.
- Nincs egy kis időd délután? Segítesz megkeresni? - kértem édesen.
- Ne haragudj. Nagyon sok dolgom van - rázta a fejét elutasítóan. Most aztán tényleg kihúztam nála a gyufát ezzel az Amber dologgal. 
- Jól van. Azért köszi. Most megyek kérdezősködni - mondtam, és sarkon fordultam. 
Nem szólt semmit, csak visszaült az asztalhoz.

4.fejezet: The First Date

Az első randi... csak angolul jobban hangzott xD
Előre szólok, hogy mivel végzős középsulis évemben vagyok, nem lesz sok időm írni. Úgy tervezem, minden héten legkésőbb vasárnapig kiteszem az új részt, ha sikerül megírni, de lehet, hogy így év közepe felé csúszkálni fogok, de szünetekben behozom a lemaradásom :) Az őszi szünet rögtön két hetes, szóval ne féljetek :) Plusz, suliban is irkálok egy kis jegyzetfüzetbe, úgyhogy megoldom :D

4.fejezet

Lucy POV

- Ne haragudj, csak... szóval... tök mindegy. - Elhallgattam és rendbe szedtem a gondolataim. - Szeretném, ha körbe vezetnél. Köszönöm - mondtam, és a szemébe néztem. Kár volt, mert azok az arany színezetű barna szemek teljesen elbűvöltek.
- Igazán nincs mit. Szívesen teszem - mosolygott rám, és megfordult. - Akkor mehetünk?

- Ühüm - motyogtam elbűvölten, és követtem.

Körbevitt a suli mind a három emeletén. Fárasztó lett volna a rengeteg lépcső, de ebben a társaságban nagyon is élveztem. A legfelső emeleten csak néhány tetőtéri terem volt, meg egy nagy "rendezvény terem", ahol ünnepségeket és diáknapokat szoktak tartani, amit általában ő szervezett. Mondanom sem kell, várom már az idei diáknapot. 

Az utolsó állomás a könyvtár volt, ahol ráérősen sétáltunk körbe, mert mind kiderült, ezt szerette a legjobban. Elmondta, hogy ide csak kutatási célból lehet feljönni, mert külön kulcs van hozzá, de mivel ő a diákelnök, neki van kulcsa és amúgy is sokat jár ide. Csak mosolyogtam, mintha egy betanult szerepet játszanék. Könyvtárba én olvasni jártam, könyveket veszek ki, amik érdekelnek, de nem kötelezőek. Ő pedig nyilvánvalóan tanulni jár fel ide. Melnek igaza van, ő nem a... zsánerem. Mégis valamiért annyira meg akarom ismerni. Biztos van valami, amiért mindketten oda vagyunk. Amiért érdemes összeismerkednünk. 

- Nos, mit szólsz? - kérdezte és megállt az egyik polc előtt, nekitámaszkodva az előtte álló kis szekrénynek. Mi, mihez mit szólok? Elbambultam.

- Tessék? - kérdeztem vissza zavartan.

- Milyennek találod a sulit? Mondjuk... milyen az előzőhöz képest?

- Tiszta. - Ez volt az első, ami eszembe jutott arról, hogy mi hiányzik az előző sulimból. - És modern. Szép. 

- A másik ennyire rossz volt?

- Nem véletlenül zárták be. Volt, hogy a fél lépcső hiányzott, a mosdókban gyakran állt a víz, és a padok folyton tele voltak szeméttel. A firkákról nem is beszélve. Na meg a diákok. Az volt a legrosszabb. A legtöbben idióták voltak. Azt hitték magukról, hogy menők és annyira beképzeltek. Utáltam az osztálytársaim és az évfolyamtársaim, kevés kivételt lehet találni. 

- Az ilyen diákokból, azért itt sincs hiány. Kapásból ismerek egyet... - jegyezte meg savanyúan.

- Ki az? - érdeklődtem.

- Csak egy osztálytársam. Ki nem állhatjuk egymást, de ez már gyerekkorunk óta így van. - Megrázta a fejét és ellökte magát a szekrénytől. - Van még valami, amit szeretnél megnézni?

- Azt hiszem, nincs - ráztam a fejem. - Az udvaron már úgyis voltam.

- Jól van. Akkor azt hiszem ideje mennünk. Merre felé szoktál hazamenni?

- Hát én... - Erre nem számítottam, és most annyira bezsongtam, hogy egy pillanatra elfelejtettem merre kell hazamennem. - Végül is bármerre mehetek, mindenfelől haza találok. - Oké, ez túl nyomulós volt. Nem baj, már mindegy.

- Hát, akkor ha megvárod, amíg bezárom a termet, mehetünk együtt egy darabig.

- És beszélgethetünk másról is, mint a suli? - csúszott ki a számon. Gyorsan a szám elé kaptam a kezem. Furcsán nézett rám. - Sajnálom, én csak... Mindig annyira komoly vagy, és... gondoltam... - Elhallgattam. Nem tudtam mit mondjak. Kicsit szégyelltem magam. Most talán megbántottam. Meglepetésemre szégyenlősen elmosolyodott.

- Nem vagyok valami érdekes társaság, ugye? Csodálkozom is, hogy velem vagy. 

- Mi? Nem, én nem erre gondoltam. Tudsz te jó fej lenni, csak akarni kell. 

- Akkor hazafelé megpróbálom - mosolygott rám és elsietett a terem felé, hogy bezárja. Amikor eltűnt az ajtó mögött, ugráltam párat, némán sikongtam örömömben, aztán amikor kijött, úgy álltam a lépcső mellett, mint a jó kislányok, vigyázzban és nyugodtan. 

- Mehetünk - mondta, és intett, hogy induljak. 

Azonban, amikor kiértünk az iskolából, valamiért megtorpant és meredten bámult egy pontot. Én is arra fordítottam a fejem, és megláttam Melindát, ahogy egy vörös hajú sráccal beszélget egy hatalmas motor mellett. Blee, motorok... én nem szeretem a motorokat. Veszélyes...

- Ó, jut  eszembe, akartam tőled kérdezni valamit... - fordultam Nathaniel felé, mert beugrott, hogy rá kellett volna kérdeznem az idegen fiúra. - De már mindegy. Látom Melinda megoldotta. 

Nem mondott semmit, de Melinda észrevett. Ragyogó mosollyal nézett rám. Nem csodálom. Álmai fiúja mellett áll. Nem, nem a vörösre gondolok, hanem a motorra. Amikor a srác is felénk pillantott, először meglepődött, aztán gúnyosan elvigyorodott. Értetlenül néztem először rá, aztán Nathanielre.

- Ne haragudj. Most jutott eszembe, hogy sietnem kell haza - szólalt meg Nathaniel, és sarkon fordult. 

- Mi? Miért, mi a baj? - kérdeztem értetlenül.

- Castiel a baj - felelte.

- Ki az a... Ó. - Barátnőm felé pillantottam aztán a vörös hajú fiúra. Kiderítettem ki az idegen, és azt is kiderítettem, hogy Nathaniel és ő nem kedvelik egymást. Milyen fantasztikus lesz ez így, ha Melinda kitalálja, hogy ő ezzel a Castiellel akar majd lógni. 

Melinda POV

Hű... ennek... a srácnak... motorja van! Nyilván nem rajong értem amióta majdnem fellöktem délelőtt, de Istenem... motorja van! Oda is mennék hozzá, ha nem lenne ott az a szőke liba, aki délelőtt beszólt nekem és Lucynek. Jó, ez csak kifogás. Úgyse mernék hozzá szólni. Sóhajtottam, és elindultam az ellenkező irányba, a buszmegálló felé.
- Hé! Kiscsaj, aki fellökött délelőtt! - Oh, ez asszem én vagyok. Elvörösödtem és megtorpantam. Lassan megfordultam.
A vörös hajú srác engem bámult, a szőke lány meg úgy meredt előre, mint akit fejbe vágtak. Mondott valamit a fiúnak, aki nem igazán törődött vele, csak elhajtotta, mire a lány sértődötten odébb állt. 
- Hahó! Hozzád beszélek, vöröske - mondta újra a fiú, ismét nekem címezve. 
- Vöröske? Te beszélsz? - szólaltam meg és közelebb sétáltam. Elvigyorodott és vállat vont. 
- Ki vagy te? - kérdezte. Hanyagul a motorjának dőlt, és összefonta a karját maga előtt. 
- Az új csaj - vágtam rá mogorván. 
- Hm... Kezdjük előröl. Mi a neved? 
- És neked? - Lehet nem kéne felbosszantanom, ha már egyszer leszólított, de úgy tűnt szórakoztatja, amit csinálok.
- Castiel vagyok. És te? - Na végre, eljutottunk egy bemutatkozásig. Jól haladunk. 
- Melinda. Bocs, amiért délután... Na... - mondtam. 
- Áh, kit érdekel- vont vállat. - De legközelebb figyelj oda, akkor már nem leszek ennyire elnéző veled.
- Most félnem kellene? - vontam fel a szemöldököm.
- Rettegned - súgta. A fejemet ráztam.
- Rosszul csinálsz valamit. A röhögőgörcs kerülget. - Erre újra elvigyorodott. - Ki volt az a szőke lány? Ma délelőtt hogy is mondjam... beszólt a barátnőivel nekem és a barátnőmnek.
- Igazán sajnállak - mondta nem kevés szarkazmussal a hangjában. - Amúgy ő Amber, a diákelnök hugicája. Hercegnőnek képzeli magát. 
- Nathaniel húga? - döbbentem meg. 
- Ja - felelte vállat vonva. Megráztam a fejem. Tök mindegy, Lucy kiakad, ha ezt tovább adom neki, úgyhogy el is felejtem. 
- Mintha oda meg vissza lenne érted - jegyeztem meg gúnyosan.
- Észre se vettem - vont vállat ismét. A szememet forgattam. 
- Ugye tudod, hogy rohadtul arrogáns vagy? 
- Te is tudod, ugye? 
- Mi? Hogy én arrogáns? Ugye most csak viccelsz? 
- Szeretnéd, mi? - vigyorodott el. Őszinte leszek. Nekem bejön a srác. Olykor bunkó, de a jó fajtából... na, mindegy ezt nem lehet elmondani. 
- Ó, sok mindent szeretnék. Például menni egy kört a kicsikéddel - böktem a motorjára. Még mindig vigyorgott, amikor lenézett a motorra aztán vissza rám.
- Bírod a motorokat?
- Az nem kifejezés - bólogattam.
- Van rá jogsid?
- Az nincs.
- Nagy kár. Nem mintha egyébként bárkinek megengedném, hogy elrabolja mellőlem. Viszont lassan mennem kell,úgyhogy... ó... - Hirtelen elhallgatott, és más irányba nézett. Arra felé fordítottam a fejem, és megpillantottam Lucy-t Nathaniellel, ahogy kilépnek a suliból. A két srác egymásra nézett, majd Nathaniel mondott valamit Lucy-nek és elviharzott. Értetlenül pislogtam. Lucy odatrappolt hozzánk. Úgy tűnt, mintha mérges lenne Castielre... és... rám?
- Cső - köszönt, amikor mellénk ért. - Ő az új pasid, akiről meséltél? 
- Mi? - Elvörösödtem, Castiel pedig felnevetett. Ó, Lucy, ezért még kapsz. 
- Valójában, épp randira készültünk - mondta Castiel, elrugaszkodott, és átkarolta a vállam. Tessék?
- Igen? - vonta fel a szemöldökét Lucy. 
- Ó, igen? - néztem fel megrovóan a fiúra, de valójában bejött az ötlet.
- Most, hogy a kedves elnök úr lelépett, mutatok neked valamit a suliban, amit nélkülem sosem látnál. 
- Ha tiltott helyre akarod vinni, akkor... - kezdte Lucy, de Castiel a szavába vágott.
- Akkor, mi, beköpöd a barátnődet Natalienak?
- Téged, Nathanielnek - hangsúlyozta barátnőm. 
- Ahogy érzed. Gyere, Mel - mondta a fiú és elindult befelé a suliba.
- Mel... - nézett rám Lucy aggódva.
- Hé, ez csak poén - védekeztem. - Nem mondasz Natnek semmit, ugye? 
Sóhajtott és megrázta a fejét.
- Te vagy a legjobb... és... - Amikor megbizonyosodtam róla, hogy Castiel hallótávolságon kívül van, odasúgtam Lucynek: - motorja van! - vigyorogtam, majd gyorsan követtem a fiút. Jobban sült el a délutánom, mint gondoltam.

Fejléc

Achtung!x3
Ha van AdBlock a böngésződben, nem fogod látnia  fejlécet... pedig olyan jó lett *w*
Ezt muszáj volt xD Most jöttem rá, hogy eddig azért nem láttam ._. Ez nem igazság x3 Na mindegy :) Nemsokára jön a 4.fejezet ^^

3.fejezet: Első epizód vége :D

Ja, a cím ismét magáért beszél x3 Hát na :)

Ha a játék szempontjából nézzük, igen, ez az első epizód végefelé van, de... na, mindegy :) Megint kitaláltam hozzá valamit, de próbáltam barátnőm (meg a sajátxD) kedvére tenni, szóval ezért alakítgattam dolgokat :)

Hope you like it ~

3.fejezet

Melinda POV

Mire visszaértem a DÖK-ös teremhez, nem volt ott senki, az ajtó pedig nyitva maradt. A homlokomra csaptam.

• Lucy, a fenébe is – morgolódtam. Na, mindegy, valahogy meg kell találnom a termet egyedül is, úgyhogy az ajtókat nézegetve indultam el.

Mikor a földszinten nem találtam, elindultam az emeletre. Hát kik jöttek velem szemben? Az elnök és Lucy vidáman beszélgetve egymással. Ezek szerint remélhetőleg Lucy nem ment az agyára.

• Ó, szia Mel – köszöntött Lucy. Nem feleltem, mert ma már egyszer találkoztunk, és nem láttam értelmét, hogy még egyszer köszönjek. Megálltak a lépcsőfordulóban.
• Szia. Nathaniel vagyok, a DÖK elnök – nyújtotta felém a kezét a fiú.
• Melinda – mutatkoztam be én is és kezet ráztunk.
• Akkor most már mindent tudtok, igaz?
• Igen, köszi – bólogatott Lucy és közben megállás nélkül mosolygott a srácra.
• Akkor szép napot – mondta még az elnök, és elindult lefelé.
• Látod? – fordult felém büszkén Lucy. – Nem mentem az agyára és azt hiszem kedvel!
• Mondtam, az a dolga, hogy segítsen a diákoknak. Az, hogy megmutatja hol van egy terem, vagy körbevezet az iskolából, egyáltalán nem jelenti azt, hogy jobban kedvel, mint a többi diákot, vagy hogy kivételezik veled – magyaráztam sóhajtva. Nem akartam, hogy beleélje magát bármibe is.
• Ne rontsd le a kedvem – biggyesztette le az ajkát szomorúan.
• Te magad fogod lerontani, ha beleéled magad valamibe, ami nem igaz.
• Ha reménykedek, az nem bűn.
• Te inkább reménytelenül próbálsz felszedni valakit.

Zavartan vállat vont, majd elindult felfelé.

Az első napunk az új suliban nem volt olyan borzasztó. Habár lecsapott ránk három idióta lány. Eddig azt hittem, ilyen „én vagyok a világ közepe” trió, ún. „Három Grácia” csak az amerikai tinifilmekben léteznek. Úgy tűnik, tévedtem.

• Még meg sem érkeztem, máris az utálat középpontjába kerültem, pont mint mindenhol máshol – panaszkodott Lucy szomorúan. – Mi van bennem, amit az emberek ennyire utálnak?
• Belőlük hiányzik valami, amiért képtelenek elviselni minket – mondtam. – Amúgy is, ha ennyire kiállhatatlanok lennénk, egymással sem barátkoznánk.
• És Nathanielt is taszítanám, igazad van! – vágott a szavamba lelkesen. Már majdnem belekezdtem a szokásos magyarázgatásomba, de végül hagytam a fenébe. Lucynek legalább annyiszor el kell mondanom egy hasonlót, mint egy négy éves kölyöknek, mire felfogja. Ezért inkább ráhagyom. Nagylány már, majd valahogy kijön a gondolattal.
• Egyébként, te merre jártál, amíg én Nattel lógtam? – érdeklődött Lucy, amikor a folyosón sétáltunk kifelé az iskolából.
• Csak az udvaron… – feleltem, és nem néztem rá. Az idegenre gondoltam és arra, hogy mennyire jól nézett ki. Egész nap nem láttam újra, pedig annyira szívesen beszélnék vele még többet… de az a baj velem, hogy folyton vágyakozom a fiúk iránt, de sosem teszek semmit, hogy megkapjam őket. Talán egy szinten vagyok Lucyvel. Talán én is annyira vágyom már egy barátra, mint ő.
• Kivel futottál össze? – nézett rám vigyorogva. Nekem is mosolyognom kellett.
• Egy sráccal. Vörös hajú volt, szóval a te zsánered, de mégis bejön nekem – vallotta be. Pedig ha valaki bejön nekem, az Lucynek biztos nem és ez fordítva is így van. Most pedig tessék. Lucy valamilyen oknál fogva oda van a vörös hajúakért, most én futottam össze eggyel, és nekem jön be. Habár Lucy még nem találkozott vele. De úgyis azt fogja mondani rá, hogy fúj. Ami azért rosszul esik, de örülök is neki, hogy nem akarja majd elvenni.
• Szuper, és hogy hívják, hova jár, miről beszélgettetek? – faggatózott.
• Hát… Valójában szó szerint összefutottam vele. – Megtorpant és kitágult szemekkel meredt rám. Folytattam. – Leszidott, megkérdeztem hol a 36-os terem, bunkózott, megkértem, hogy mutassa meg a termet, bunkózott, aztán lelépett.
• És egy ilyen bejön neked? – fintorgott Lucy és újra elindult.
• Jól nézett ki… – motyogtam. – Tudom, a kinézet rohadtul nem minden, de még nem ismerem. Én is durcás lennék, ha valaki belém jön, aztán meg azt kéri, mutassam meg neki a termet.
• Hát, te tudod. De a se neve? Se az osztálya? – nyögött fel barátnőm. A fejemet ráztam.
• De egy suliba járunk. Majd összefutunk még vele két év alatt. Vagy megkérdezhetnéd a pasidat, hátha ismeri. Ő a diákelnök, minden diákot ismernie kell…
• Nem ismerhet minden diákot egy ekkora suliban! Vannak aktái, de nem lóg mindig azokon, és nem is illik. De azért rákérdezek.
• Úgy tudsz beszélni róla, mintha olyan nagyon ismernéd. Pedig alig tíz percet dumáltál vele, amíg megmutatta a termet.
• Honnan tudod, hogy miről beszélgettünk akkor? Éppenséggel erről pont beszélt… pontosabban… egész végig csak ilyen komoly dolgokról mesélt – vallotta be Lucy zavartan. Na tessék. Épp az a fajta fiú, akiket Lucy nem annyira bír. És mégis ráhajt. Nyilván, mert ő az első fiú egyed, akivel találkozott és tudtak beszélgetni a segítségem nélkül.
• Miért kattantál rá ennyire, amikor ellentéte mindennek, ami vagy és amit szeretsz? – kérdeztem. – Hiszen nem szereted a komoly fiúkat, nem szereted a tanulást, nem szereted a strébereket, az elnököket. Nem szereted az olyan fiúkat, mint Nathaniel. – Egy kicsit láttam az arcán, hogy elszontyolodik, amikor kimondom a kemény igazságot.
• Tudom, de tud ő jó fej lenni, ha akar. Tudom, hogy rendes srác, és kedves is, olyan jól kijövök vele. Az ellentétek vonzzák egymást – vidult fel az arca. Elmosolyodtam, és csendben haladtunk tovább. Már elértük a kijáratot és a portát, amikor rohanó lépteket hallottunk magunk mögött.
• Hé, Lucy, várj! – kiabált az előbb emlegetett szam… elnök.
• Mondtam, hogy vonzzák egymást – dünnyögte maga elé Lucy vidáman, majd megfordult, és szemben állt Nathaniellel, aki abban a pillanatban fékezett le előtte.
• Nathaniel! – kiáltott fel meglepetten. – Valami gond van?
• Nem igazán. Csak… nem volt időm körbevezetni téged, de megígértem, hogy majd suli után, csak elcsúsztam, de… most megvagy – mosolygott a barátnőmre. Hát, a mosolya az aranyos, úgyhogy erre tényleg nem panaszkodhat. – Szeretnéd, hogy körbevezesselek?
• Hát… – Láttam mennyire felderült és a nyelvén volt, hogy igen, nagyon szeretné, de valamiért mégsem mondta ki. Elképzelni sem tudtam, hogy miért. Hirtelen felém fordult. – Mel, én tudom, hogy megígértem, hogy elkísérlek a buszmegállóba, meg nem akarlak rögtön első napon cserben hagyni, és ha akarod, hogy veled menjek, akkor megyek, szóval…
• Tőlem kérsz engedélyt? – vágtam a szavába értetlenül, és a szemem sarkából Nathanielre pillantottam. Türelmesen álldogált, de kérdő tekintettel fürkészte barátnőmet.
• Csak nem akarlak egyedül hagyni.
• Kilenc hónapod lesz még velem a buszmegállóba sétálni. Jó szórakozást! – intettem, rámosolyogtam az elnökre és kisétáltam a suliból. Hát, valami talán tényleg összejöhet neki. Annak igazán örülnék.

Amikor kiléptem a suliból, a kicsi parkban, a fa alatt megpillantottam a leggyönyörűbb dolgot, amit valaha láttam. Egy elég nagy, menő és valószínűleg iszonyat drága, profi, vörös-fekete motor álldogált a fa árnyékában. Annyira jól nézett ki, annyira gyönyörű volt és a hangja is valószínűleg a leggyönyörűbb dallam lenne a fülemnek, amit valaha hallottam, persze ha a gazdája elindítaná.
Akkor esett a tekintetem a gazdájára, a fiúra, aki mellette állt és egy szőke hajú lánnyal beszélgetett. A szám egy kicsit tátva maradt, amikor felismertem a bőrdzsekis idegent az udvarról.

2.fejezet: Az elnök

Megkezdődnek az ismerkedések és első találkozások a kiszemeltekkel :)

Rövidek a fejezetek, nem? Hát sajnálom xD De tényleg :S majd igyekszem :) De tök unalmas, nem?xD (nekem tetszik, de lehet egoista vagyok :$)
Ha még nem mondtam volna (nem mondtam xD), az én karakterem Lucy ~

2.fejezet

Melinda POV

Hétfő reggel kedvtelenül keltem ki az ágyból. Már majdnem az érettséginél tartunk, de már megint újra kell kezdenem az egészet. Sóhajtva mentem mosakodni, felöltözni és reggelizni. Nem kell itt siránkozni. Belevetem magam az újba, talán valami jól is elsül majd. Lucy pedig… Komolyan rosszabb, mint én valaha. Szemet vet minden hímnemű egyedre, és mindenáron fel akar szedni valakit. Pedig tudom, hogy csak boldogságra vágyik. Szerelemre. Ahogy néha én is, de az én helyzetem koránt sem olyan súlyos mint Lucyé. Azt hiszem.
Megráztam a fejem, és nyugalomban megettem a reggelimet. Időben keltem, úgyhogy a buszt is időben érem el. Egyedül voltam, a kutyámat leszámítva. Lara volt az egyetlen élőlény rajtam kívül a házban, mert apa már dolgozik. Sebaj, én szerettem az én kincsemet. Mosolyogva simogattam a fehér szőrpamacsot, aki a combomra helyezte mellső mancsait.

• Na jól van drágám, most már mennem kell – búcsúztam el tőle, amikor az óra 6:55-re váltott. Mire felveszem a cipőm és a pulcsim és véglegesen elbúcsúzok, lesz 6:57, úgyhogy tényleg ideje mennem, ha el akarom érni a hetes buszt. Örülök, hogy ilyen közel lakom a buszmegállóhoz.

Lucyvel a kis sétáló micsodába beszéltem meg a találkozót, 7:40-re. Addigra a buszom is beér és oda tudok sétálni, és talán is oda tudja vonszolni magát időre.
Mázlim volt, mire odaértem, barátnőm már az egyik padon ücsörgött, kezében egy dossziéval.

• Jó reggelt – köszönt vidáman. Ő mindig vidám. Én meg mindig depis képet vágok, pedig nem vagyok az. Ilyen az ábrázatom. Alapjáratban. Megtévesztő, mi?
• Cső – viszonoztam.
• Elhoztad a beiratkozási papírt? – érdeklődött. Ajj, a fenébe.
• Nem. Basszus, tudtam, hogy valamit elfelejtettem…
• Van egy olyan érzésem, hogy Nataniel nem fog örülni – csóválta a fejét rosszallóan.
• Már a nevén nevezed? Amúgy is, úgy beszélsz róla, mint ha jó haverok lennétek. Pedig nem ismered. Összesen két szót váltottál vele.
• Tudom, de ha egyszer van neve, mégsem hívhatom… elnöknek.
• De hát ha az?
• Mindegy. Megyek, leadom a lapomat, és megkérdezem merre van a 36-os terem, ahol kezdünk – mondta és elindult a suli felé. Követtem, és együtt léptünk be a nagy üvegajtón. A suliban már pezsgett az élet. Zajok szűrődtek ki a termekből, a folyosón diákok lézengtek és beszélgettek. Előre indultunk, amerre az évnyitó felé menet mentünk. Meg is találtuk az emlegetett DÖK-ös termet, ami előtt Lucy azonnal megtorpant. Sóhajtottam.
• Figyelj, Lucy, ő a diákelnök. A dolga, hogy kisegítse a diákokat. Úgyhogy ne menj az agyára és ne használd ki a figyelmességét és kedvességét! – figyelmeztettem komolyan.
• Olyannak ismersz? – pislogott rám enyhe spirálos szempillájával, rakott szoknyája meglibbent, ahogy felém pördült. Újra sóhajtottam.
• Csak… ne menj az agyára. És védj meg. Vagy nem tudom. Én körül nézek az udvaron. Ha megtudod, hol van a terem, szólj.
• Rendben – mondta, és kezét kopogásra emelte, de félúton elbizonytalanodott. Tudtam, hogy meg akar kérni, menjek előre. Nem volt ő rámenős, csak próbálta annak mutatni magát. Hát, mit ne mondjak katasztrofális színész. Gyorsan szaporázni kezdtem a lépteim és eliszkoltam az udvar felé. Nem fogok helyette beszélni.

Még mindig a barátnőmön siránkoztam, amikor váratlanul nekimentem valaminek. Inkább valakinek.

• Hé, nézz a lábad elé! – szidott le egy srác morcosan. Hátratántorodtam és felnéztem az arcába. Vállig érő vörös haja, rockzenés szerkója és bőrdzsekije volt. Hm, menő…
• Sajnálom – motyogtam. – Még új vagyok.
• Azt mindjárt gondoltam. Még sosem láttalak itt.
• Hát igen… öm… nem tudod merre van a 36-os terem?
• Ez meg milyen kérdés? Megkérdezel valakit, aki ide jár már évek óta, hogy „nem tudod hol van ez meg az”? Nem, valószínűleg nem tudom.
• Mindig ilyen kedves vagy? – vágtam vissza, mert elegem volt a nagymenős dumájából.
• Csak a jobb napokon. – Szája sarkában gunyoros félmosoly árnyéka villant.
• Szuper, szóval megmutatod hol van a 36-os terem? – kérdeztem újra.
• Nem vagyok idegenvezető – mondta szem forgatva, kikerült és bement az épületbe.

Hát igen, ilyen „Szarok másokra, mert én vagyok a vagány nagymenő” típusú srácok minden iskolában vannak. És én pont beleütköztem az ittenibe. Gratulálok, Melinda. Akár kezet is foghatnék magammal, hogy egy új kezdet reménye után magamra haragítottam az első új iskolás társamat, akit megláttam. Még akkor is zavar, ha annyira nem az én stílusom a csávó.

Lucy POV

• Óh, tényleg nem merek bekopogni – siránkoztam, de amikor megfordultam, barátnőmnek már csak a hűlt helyét találtam. Ó a kis sunyi. Lelépett, mielőtt még megkérhettem volna, hogy menjen előre. Tényleg egyedül kell elintéznem. Ajj, de hiszen már nagylány vagyok! Nem igaz, hogy 16 évesen még mindig azon szerencsétlenkedek, hogy nem merek leadni egy szerencsétlen beiratkozási lapot a diákelnökünknek, aki annyira cuki. De az ilyen pasikat úgyis mindig elriasztom, úgyhogy inkább megfogadom Melinda tanácsát, és nem megyek az agyára. Bemegyek, leadom a papírt, falazok Melindának, megkérdezem hol a terem, és kisétálok. Ennyi. Nagy levegőt vettem, és végre kopogtattam. A válasz azonnali volt.
• Gyere be! – kiáltott ki az ismerős hang. Félősen benyitottam, és beléptem a terembe. Az elnök éppen a tanári asztal előtt állt, egy dossziéval a kezében, amit kíváncsian forgatott. Más nem volt a teremben, pedig több pad és székek is helyet kaptak. Amikor beléptem, felpillantott, és elmosolyodott.
• Legközelebb nem kell kopognod. Ide bárki bejöhet, amikor én itt vagyok. Ha pedig nem vagyok itt, vagy nem lehet bejönni, mindig bezárom az ajtót.
• Értem. Én…
• Te vagy az új lány, ugye? Tegnap már találkoztunk – mondta, letette a dossziét az asztalra, és engem figyelt.
• I-igen. Az egyik új lány. A másik a barátnőm.
• Értem. Nataniel vagyok, a DÖK elnök – mutatkozott be és a kezét nyújtotta. Ó…
• Igen, tegnap mondták a neved – mondtam zavartan. Továbbra is mosolygott én pedig észbe kaptam. – Izé, én… Lucy vagyok – mutatkoztam be és kezet ráztunk.
• Szükséged van valamire? – érdeklődött kedvesen.
• Hát… Mrs. Waterfield megkért, hogy a beiratkozási lapjainkat adjuk le nálad az első nap – nyújtottam felé a mappát, amiben benne voltak az adataim, a beiratkozási papír, igazolványkép, bizonyítvány, szóval minden ilyesmi, amit be kellett hoznom. Igen, mindezt „beiratkozási lap” címen.
• Ó, köszönöm – mondta, átvette, majd belenézett, hogy minden megvan-e, végül pedig a sarokban álló szekrényekhez sétált és az egyik fiókjába süllyesztette. – Hát a barátnőd?
• Ő… hát ő… – Most jön a „falazok Melindának” rész, de a „kutya megette a beiratkozási lapját” szöveg nem lett volna nyerő, más pedig nem jutott eszembe.
• Nincs nála, igaz? Otthon felejtette – segített ki. Harmadik feladat, elbuktam.
• Igen, de biztosan csak mert hiányzott valami, vagy nem talált valamit, vagy…
• Hé, Lucy nyugi – emelte fel a karját, mintha valami megvadult állatot nyugtatgatna. Hé, ez durva volt. – Nem számít. Egész héten be lehet hozni, Mrs. Waterfield csak szereti a pontosságot. A barátnőd ráér a héten. Annak viszont örülök, hogy ilyen szorgalmas vagy, és már az első nap el akartál intézni mindent – mosolygott rám.
• Nos, igen, én minden vagyok csak szorgalmas nem. Legalábbis a tanulásban nem. – Zavartan néztem oldalra és egy pontot kerestem, amit zavartalanul bámulhatok. – Azért hoztam be ilyen korán, hogy ne legyen elmaradásom.
• Az se rossz – mondta. – Szeretnél még valamit?
• A 36-os termet. Mármint, nem megvenni, hanem nem tudom, hogy merre van és ott kezdünk. – Végre ránéztem, és ijedten hőköltem hátra, amikor a vártnál közelebb állt hozzám. Mikor jött el az asztaltól? Vagy én mentem hozzá közel? Vagy egy láthatatlan belső mágnes egymás felé húz minket?
• Megijesztettelek? – nevette el magát.
• Nem, én csak… meglepődtem – vörösödtem el.
• Jól van, bocsi. Ne haragudj. Most nincs időm arra, hogy körbevezesselek, de ha gondolod tanítás után szívesen. Gyere, megmutatom a 36-os termet, a többi már menni fog.
• O-oké… – Bágyadtan (és gyanítom kipirult arccal) néztem utána, ahogy az ajtóhoz sétál, és ahogy egy úriemberhez illik, kinyitja előttem az ajtót.

Körbevezetésről szó sem volt, amikor a 36-os terem felől kérdeztem, a terveimben pedig semmiképp sem szerepelt, hogy nem egyedül megyek ki az ajtón, de ha ő ajánlotta fel, akkor nem idegesítem. Tehát megfogadtam Melinda tanácsát és nem mentem az agyára.