4.fejezet: The First Date

Az első randi... csak angolul jobban hangzott xD
Előre szólok, hogy mivel végzős középsulis évemben vagyok, nem lesz sok időm írni. Úgy tervezem, minden héten legkésőbb vasárnapig kiteszem az új részt, ha sikerül megírni, de lehet, hogy így év közepe felé csúszkálni fogok, de szünetekben behozom a lemaradásom :) Az őszi szünet rögtön két hetes, szóval ne féljetek :) Plusz, suliban is irkálok egy kis jegyzetfüzetbe, úgyhogy megoldom :D

4.fejezet

Lucy POV

- Ne haragudj, csak... szóval... tök mindegy. - Elhallgattam és rendbe szedtem a gondolataim. - Szeretném, ha körbe vezetnél. Köszönöm - mondtam, és a szemébe néztem. Kár volt, mert azok az arany színezetű barna szemek teljesen elbűvöltek.
- Igazán nincs mit. Szívesen teszem - mosolygott rám, és megfordult. - Akkor mehetünk?

- Ühüm - motyogtam elbűvölten, és követtem.

Körbevitt a suli mind a három emeletén. Fárasztó lett volna a rengeteg lépcső, de ebben a társaságban nagyon is élveztem. A legfelső emeleten csak néhány tetőtéri terem volt, meg egy nagy "rendezvény terem", ahol ünnepségeket és diáknapokat szoktak tartani, amit általában ő szervezett. Mondanom sem kell, várom már az idei diáknapot. 

Az utolsó állomás a könyvtár volt, ahol ráérősen sétáltunk körbe, mert mind kiderült, ezt szerette a legjobban. Elmondta, hogy ide csak kutatási célból lehet feljönni, mert külön kulcs van hozzá, de mivel ő a diákelnök, neki van kulcsa és amúgy is sokat jár ide. Csak mosolyogtam, mintha egy betanult szerepet játszanék. Könyvtárba én olvasni jártam, könyveket veszek ki, amik érdekelnek, de nem kötelezőek. Ő pedig nyilvánvalóan tanulni jár fel ide. Melnek igaza van, ő nem a... zsánerem. Mégis valamiért annyira meg akarom ismerni. Biztos van valami, amiért mindketten oda vagyunk. Amiért érdemes összeismerkednünk. 

- Nos, mit szólsz? - kérdezte és megállt az egyik polc előtt, nekitámaszkodva az előtte álló kis szekrénynek. Mi, mihez mit szólok? Elbambultam.

- Tessék? - kérdeztem vissza zavartan.

- Milyennek találod a sulit? Mondjuk... milyen az előzőhöz képest?

- Tiszta. - Ez volt az első, ami eszembe jutott arról, hogy mi hiányzik az előző sulimból. - És modern. Szép. 

- A másik ennyire rossz volt?

- Nem véletlenül zárták be. Volt, hogy a fél lépcső hiányzott, a mosdókban gyakran állt a víz, és a padok folyton tele voltak szeméttel. A firkákról nem is beszélve. Na meg a diákok. Az volt a legrosszabb. A legtöbben idióták voltak. Azt hitték magukról, hogy menők és annyira beképzeltek. Utáltam az osztálytársaim és az évfolyamtársaim, kevés kivételt lehet találni. 

- Az ilyen diákokból, azért itt sincs hiány. Kapásból ismerek egyet... - jegyezte meg savanyúan.

- Ki az? - érdeklődtem.

- Csak egy osztálytársam. Ki nem állhatjuk egymást, de ez már gyerekkorunk óta így van. - Megrázta a fejét és ellökte magát a szekrénytől. - Van még valami, amit szeretnél megnézni?

- Azt hiszem, nincs - ráztam a fejem. - Az udvaron már úgyis voltam.

- Jól van. Akkor azt hiszem ideje mennünk. Merre felé szoktál hazamenni?

- Hát én... - Erre nem számítottam, és most annyira bezsongtam, hogy egy pillanatra elfelejtettem merre kell hazamennem. - Végül is bármerre mehetek, mindenfelől haza találok. - Oké, ez túl nyomulós volt. Nem baj, már mindegy.

- Hát, akkor ha megvárod, amíg bezárom a termet, mehetünk együtt egy darabig.

- És beszélgethetünk másról is, mint a suli? - csúszott ki a számon. Gyorsan a szám elé kaptam a kezem. Furcsán nézett rám. - Sajnálom, én csak... Mindig annyira komoly vagy, és... gondoltam... - Elhallgattam. Nem tudtam mit mondjak. Kicsit szégyelltem magam. Most talán megbántottam. Meglepetésemre szégyenlősen elmosolyodott.

- Nem vagyok valami érdekes társaság, ugye? Csodálkozom is, hogy velem vagy. 

- Mi? Nem, én nem erre gondoltam. Tudsz te jó fej lenni, csak akarni kell. 

- Akkor hazafelé megpróbálom - mosolygott rám és elsietett a terem felé, hogy bezárja. Amikor eltűnt az ajtó mögött, ugráltam párat, némán sikongtam örömömben, aztán amikor kijött, úgy álltam a lépcső mellett, mint a jó kislányok, vigyázzban és nyugodtan. 

- Mehetünk - mondta, és intett, hogy induljak. 

Azonban, amikor kiértünk az iskolából, valamiért megtorpant és meredten bámult egy pontot. Én is arra fordítottam a fejem, és megláttam Melindát, ahogy egy vörös hajú sráccal beszélget egy hatalmas motor mellett. Blee, motorok... én nem szeretem a motorokat. Veszélyes...

- Ó, jut  eszembe, akartam tőled kérdezni valamit... - fordultam Nathaniel felé, mert beugrott, hogy rá kellett volna kérdeznem az idegen fiúra. - De már mindegy. Látom Melinda megoldotta. 

Nem mondott semmit, de Melinda észrevett. Ragyogó mosollyal nézett rám. Nem csodálom. Álmai fiúja mellett áll. Nem, nem a vörösre gondolok, hanem a motorra. Amikor a srác is felénk pillantott, először meglepődött, aztán gúnyosan elvigyorodott. Értetlenül néztem először rá, aztán Nathanielre.

- Ne haragudj. Most jutott eszembe, hogy sietnem kell haza - szólalt meg Nathaniel, és sarkon fordult. 

- Mi? Miért, mi a baj? - kérdeztem értetlenül.

- Castiel a baj - felelte.

- Ki az a... Ó. - Barátnőm felé pillantottam aztán a vörös hajú fiúra. Kiderítettem ki az idegen, és azt is kiderítettem, hogy Nathaniel és ő nem kedvelik egymást. Milyen fantasztikus lesz ez így, ha Melinda kitalálja, hogy ő ezzel a Castiellel akar majd lógni. 

Melinda POV

Hű... ennek... a srácnak... motorja van! Nyilván nem rajong értem amióta majdnem fellöktem délelőtt, de Istenem... motorja van! Oda is mennék hozzá, ha nem lenne ott az a szőke liba, aki délelőtt beszólt nekem és Lucynek. Jó, ez csak kifogás. Úgyse mernék hozzá szólni. Sóhajtottam, és elindultam az ellenkező irányba, a buszmegálló felé.
- Hé! Kiscsaj, aki fellökött délelőtt! - Oh, ez asszem én vagyok. Elvörösödtem és megtorpantam. Lassan megfordultam.
A vörös hajú srác engem bámult, a szőke lány meg úgy meredt előre, mint akit fejbe vágtak. Mondott valamit a fiúnak, aki nem igazán törődött vele, csak elhajtotta, mire a lány sértődötten odébb állt. 
- Hahó! Hozzád beszélek, vöröske - mondta újra a fiú, ismét nekem címezve. 
- Vöröske? Te beszélsz? - szólaltam meg és közelebb sétáltam. Elvigyorodott és vállat vont. 
- Ki vagy te? - kérdezte. Hanyagul a motorjának dőlt, és összefonta a karját maga előtt. 
- Az új csaj - vágtam rá mogorván. 
- Hm... Kezdjük előröl. Mi a neved? 
- És neked? - Lehet nem kéne felbosszantanom, ha már egyszer leszólított, de úgy tűnt szórakoztatja, amit csinálok.
- Castiel vagyok. És te? - Na végre, eljutottunk egy bemutatkozásig. Jól haladunk. 
- Melinda. Bocs, amiért délután... Na... - mondtam. 
- Áh, kit érdekel- vont vállat. - De legközelebb figyelj oda, akkor már nem leszek ennyire elnéző veled.
- Most félnem kellene? - vontam fel a szemöldököm.
- Rettegned - súgta. A fejemet ráztam.
- Rosszul csinálsz valamit. A röhögőgörcs kerülget. - Erre újra elvigyorodott. - Ki volt az a szőke lány? Ma délelőtt hogy is mondjam... beszólt a barátnőivel nekem és a barátnőmnek.
- Igazán sajnállak - mondta nem kevés szarkazmussal a hangjában. - Amúgy ő Amber, a diákelnök hugicája. Hercegnőnek képzeli magát. 
- Nathaniel húga? - döbbentem meg. 
- Ja - felelte vállat vonva. Megráztam a fejem. Tök mindegy, Lucy kiakad, ha ezt tovább adom neki, úgyhogy el is felejtem. 
- Mintha oda meg vissza lenne érted - jegyeztem meg gúnyosan.
- Észre se vettem - vont vállat ismét. A szememet forgattam. 
- Ugye tudod, hogy rohadtul arrogáns vagy? 
- Te is tudod, ugye? 
- Mi? Hogy én arrogáns? Ugye most csak viccelsz? 
- Szeretnéd, mi? - vigyorodott el. Őszinte leszek. Nekem bejön a srác. Olykor bunkó, de a jó fajtából... na, mindegy ezt nem lehet elmondani. 
- Ó, sok mindent szeretnék. Például menni egy kört a kicsikéddel - böktem a motorjára. Még mindig vigyorgott, amikor lenézett a motorra aztán vissza rám.
- Bírod a motorokat?
- Az nem kifejezés - bólogattam.
- Van rá jogsid?
- Az nincs.
- Nagy kár. Nem mintha egyébként bárkinek megengedném, hogy elrabolja mellőlem. Viszont lassan mennem kell,úgyhogy... ó... - Hirtelen elhallgatott, és más irányba nézett. Arra felé fordítottam a fejem, és megpillantottam Lucy-t Nathaniellel, ahogy kilépnek a suliból. A két srác egymásra nézett, majd Nathaniel mondott valamit Lucy-nek és elviharzott. Értetlenül pislogtam. Lucy odatrappolt hozzánk. Úgy tűnt, mintha mérges lenne Castielre... és... rám?
- Cső - köszönt, amikor mellénk ért. - Ő az új pasid, akiről meséltél? 
- Mi? - Elvörösödtem, Castiel pedig felnevetett. Ó, Lucy, ezért még kapsz. 
- Valójában, épp randira készültünk - mondta Castiel, elrugaszkodott, és átkarolta a vállam. Tessék?
- Igen? - vonta fel a szemöldökét Lucy. 
- Ó, igen? - néztem fel megrovóan a fiúra, de valójában bejött az ötlet.
- Most, hogy a kedves elnök úr lelépett, mutatok neked valamit a suliban, amit nélkülem sosem látnál. 
- Ha tiltott helyre akarod vinni, akkor... - kezdte Lucy, de Castiel a szavába vágott.
- Akkor, mi, beköpöd a barátnődet Natalienak?
- Téged, Nathanielnek - hangsúlyozta barátnőm. 
- Ahogy érzed. Gyere, Mel - mondta a fiú és elindult befelé a suliba.
- Mel... - nézett rám Lucy aggódva.
- Hé, ez csak poén - védekeztem. - Nem mondasz Natnek semmit, ugye? 
Sóhajtott és megrázta a fejét.
- Te vagy a legjobb... és... - Amikor megbizonyosodtam róla, hogy Castiel hallótávolságon kívül van, odasúgtam Lucynek: - motorja van! - vigyorogtam, majd gyorsan követtem a fiút. Jobban sült el a délutánom, mint gondoltam.