Találtam egy fantasztikus módszert arra, hogy ne ütközzön tanulásba a blogírás: a suliban szünetekben (és németóránxD) tudok írni telefonba :3 Ezt a komplett fejezetet mind suliban írtam xD Meg osztálykiránduláson... jaaa, az nagyon jó volt ^^
Remélem elég lesz nektek a hétre és megelégedtek a tartalmával is :3
Remélem elég lesz nektek a hétre és megelégedtek a tartalmával is :3
6.fejezet
Melinda POV
Miután Lucy elsietett, a főfolyosóra mentem kikeresni a szekrényemből (amit még tegnap napközben kaptunk) a következő órámra a cuccokat. A klubon járt az agyam. Miért kell részt venni benne? Ennek semmi értelme. És ha valakinek programja van? Ne legyen, mi? Igazából nekem teljesen mindegy. Legalább hasznosan töltöm az időmet és sportolhatok.
Amikor becsuktam az ajtót, ijedtemben megugrottam, amikor Castielt pillantottam meg, lazán a szekrényeknek dőlve, mellkasa előtt összefont karral, vigyorogva. Ő se a vigyorgó fajta, mi történt?
- Hello, bébi! - szólalt meg.
- Jesszus, ne ijesztgess! - szóltam rá.
- Ijedős vagy? - hajolt hozzám közelebb.
- Nem. Csak nem minden nap álldogál helyes pasi a szekrényajtóm mögött.
- Hm. Különös - vigyorgott. Finoman a karjába bokszoltam.
- Mit csinálsz itt? Nem az udvaron szoktál lézengeni? - érdeklődtem.
- Erre jártam - vont vállat. - Merre lesz órád?
- Öhm... - Kikotortam az órarendemet. - Hetes terem.
- Király. Veled szemben leszek. - Belekarolt a kezembe és elindult a folyosó vége felé.
Az egyik teremből Amber és a két dívája lépett ki. A szőke királylány megtorpant és ránk meredt. Castiel megállt és kérdő tekintettel nézett rá.
- Mi van, Castiel, újabban elment az ízlésed? - szólalt meg megvetően és végignézett rajtam. Castiel felvonta a szemöldökét.
- Ugyan mire célzol, Amber drága? - Drága?! Hogy hívhatja így ezt a...
- Nézd csak meg ezt a libát. - nyújtott át egy képet a lány Castielnek. A fiú felvont szemöldökkel vette át a a fotót. - Nagyon édes, mi? Az egész suli látta - pillantott rám nagyképűen és odébb állt. Castiel a keze mögé rejtette vigyorát.
- Mi az? - hajoltam közelebb. Elsápadtam, ahogy megláttam a képet. A beiratkozási igazolványképem virított rajta összefirkálva és kinagyítva.
- Gyerekesek - motyogtam és továbbmentem. Hallottam, hogy összetépi a képet, majd mellém ért.
- Édes vagy rajta - gúnyolódott.
- Nem vicces. Nem a te képeddel csinálták ezt - morogtam.
- Meglepődnék ha valaki megmerné ezt csinálni velem.
- Mindegy. Holnapra úgyis elfelejtik. Úgyhogy nem igazán érdekel. De ha olyan keménynek érzed magad, védj meg! - sandítottam rá.
- Heh, mit akarsz, verjem meg őket?
- Egy kis szerencsével talán még le is győzheted őket... - tűnődtem el.
- Á, úriember vagyok, nem bántanék lányokat - vigyorgott. Megérkeztünk a hetes terem elé, úgyhogy ideje volt elbúcsúzni.
- Nos akkor viszlát, uram - integettem, és be akartam lépni a terembe.
- Hé, várj, hogy értetted, hogy egy kis szerencsével...?
- Így. Uram... - biccentettem, beléptem a terembe és becsuktam magam mögött az ajtót.
*Lucy POV*
Egész nap azon gondolkodtam, hogyan engeszteljem ki Nathanielt, de a mai napon ez majdhogynem lehetetlennek bizonyult. Egyszerűen képtelen voltam megtalálni, sőt azt gyanítottam, nem is akarta, hogy megtaláljam. Egyetlen egyszer futottunk össze, második óra után, mert egymással szemben volt óránk. Odarohantam hozzá, amint kilépett a teremből, de szinte azonnal lerázott, hogy rohannia kell elintéznie néhány nagyon fontos papírmunkát. A DÖK-ös teremben is hiába kerestem, mindig zárva volt. Nem hiszem el, hogy sértődhet meg ennyire? Csillagos ötöst is kaphatnék azért a teljesítményemért, amit akkor nyújtok, amikor meg kell sérteni valakit...
Suli után kedvtelenül kezdtem el keresgélni a klubot. Felfogtam, hogy Nathaniel ma már nem kér belőlem, úgyhogy nem kerestem többet, pedig a terem ajtaja végre nyitva volt. Helyette inkább a kertész klubot kezdtem felkutatni. Egyedül kellett, mert Mel a saját útjára ment. Persze, mert más klubba jelentkeztünk.
Nem tudtam kihez menjek oda, úgyhogy végül egy kedvesnek tűnő vörös hajú lányt szólítottam le az egyik teremben. Még pakolászott, nem készült el teljesen.
- Öm, szia - köszöntem neki bátortalanul. Felpillantott, és kedvesen rám mosolygott.
- Szia. Te biztosan az egyik új diák vagy - mondta. - Iris vagyok. Segíthetek valamiben?
- Én öm... Lucy vagyok. A kertész klubot keresem. Nem tudod merre találom?
- Ó, dehogynem. Én is oda járok - felelte lelkesen.
- Tényleg, ez szuper - lelkendeztem.
- Gyere velem, megmutatom merre van. - Követtem Irist az udvarra, egy hátsó részbe, ahol rengeteg volt a növény, sőt még üvegházat is elhelyeztek. Jelenleg nem volt itt senki rajtunk kívül.
- Ez lenne az. Nézz körbe, hátha kell segítség.
- De nincs itt senki...
- Igen, de szoktak üzeneteket hagyni. Sétálj körbe és fedezd fel. Szívesen segítenék neked, de ma rohannom kell haza. Máskor viszont dolgozhatunk együtt ha gondolod.
- Az jó lenne. Köszi, a segítséget - mosolyogtam hálásan.
- Bármikor. Sok sikert, Lucy - integetett, és visszament az épületbe.
Hát rendben. Körbejárok... Elindultam a kis földúton, jó sok növény között. A kedvenc virágaimat is felleltem, orchideát és liliomot. Elgondolkodtam, mi lenne, ha elcsórnék egy aprócska szál liliomot, úgyis a klub tagja vagyok, de végül nem tettem. Majd ha találok itt valakit, tőle megkérdezem.
Már épp mentem volna vissza a suliba, amikor megláttam egy üzenetet és két növényt.
"Kérlek vidd el ezt a fikuszt és a mimózát a DÖK-ös és a 4-es tanterembe!" Így szólt az üzenet.
- Ó, de jó - motyogtam magam elé. Legalább lesz okom a terembe menni. Felnyaláboltam a növényeket és elindultam befelé. Fogalmam sem volt, melyiket hova rakjam, de majd lesz valahogy. Befelé menet az udvaron megpillantottam Castielt. Épp a suli egyik melléképületéből lépett ki. Megszaporáztam a lépteimet, hogy még véletlenül se beszélhessünk, de nem jött be. Elkapott az ajtóban.
- Szia, kislány - vigyorgott rám gúnyosan. - Hogy fogadta Natalie a pletykádat?
- Nem mondtam neki semmit, de csak Melinda miatt - feleltem határozottan. - És fejezd be, hogy Natalienak hívod!
- Na, ezt nem te fogod megmondani. Különben meg mit akarsz azokkal a növényekkel?
- Nem hiszem, hogy ez rád tartozik.
- Segítsek cipelni?
- Úgyse fogsz.
- Tudom. Na csá. - Azzal elindult, de mielőtt bemehettem volna, megfordult.
- Egyébként én a mimózát vinném a DÖK-ös terembe, a fikuszt pedig a tanterembe - mondta.
- Milyen jól tudod mi a feladat - jegyeztem meg. Vállat vont.
- Segíteni akartam.
- Még szerencse, hogy nincs feletted plafon - mondtam gúnyosan. Elvigyorodott.
- Gondold meg a tanácsom.
- Biztos, hogy fordítva csinálom.
- Ahogy érzed - vont vállat, és tényleg elment. Sóhajtottam. Ha Castiel segíteni akar nekem, akkor valami rosszban sántikál. És én nem veszek részt benne.
Melinda POV
Suli után Lucy-vel külön váltak az útjaink. Neki a kertész, nekem a kosár klubot kellett megkeresnem. Ő a termeket járta végig, hogy megkeressen valakit, aki megmondja hol van a kertész klub, én pedig az udvarra mentem, hogy megkeressem Castielt.
Reményeim szerint ott találtam. Az egyik padon ült és zenét hallgatott, de nem zavart. Leültem mellé és kivettem a füléből a fülhallgatót.
- 'napot, Uram - vigyorogtam rá.
- Kisasszony. - Úgy tett, mintha levette volna a kalapját és fejet hajtott.
- Segítség kéne - tértem a lényegre. Ismét felvette a morcos arcát és keresztbe tett karokkal-lábakkal nézett a távolba.
- Akkor miért vagy itt?
- Tudod, hogy hol van a kosárlabda klub?
- Talán igen - felelte közömbösen és a szeme sarkából rám pillantott.
- Talán nem? - kérdeztem vissza. Megint elvigyorodott.
- Persze, hogy tudom.
- Meg is mutatod?
- Mit nyerek vele?
- Jó társaságot? - Nevetett egy kicsit.
- Jól hangzik. Na, gyere.
Intett a fejével, felállt és elindult a suli egyik melléképülete felé. Gyorsan követtem. Egy tornaterembe mentünk. Nem volt még tesim, szóval nem tudom, ez az alap-e, vagy csak a kosárklubbé. Bár mondjuk ez hülyeség. Mindegy.
- Hát tessék. Nem túl bonyolult. Egyedül is megtaláltad volna.
- Azért kösz... - Bizonytalanul néztem körbe. Fogalmam sincs mit kéne csinálnom.
- Tudod mit kell csinálnod? - kérdezte összehúzott szemekkel.
- Fogalmam sincs. Mrs. Waterfield csak elküldött egy klubba és ennyi.
- Ez komoly? Elküld egy klubba, és még csak el sem mondja, mit kell itt csinálnod?
- Igen...
- Hát figyu... Keresd meg a kosárlabdákat. A tagok gyakran elhordják és sosem hozzák vissza. Az újoncokat szokták ezzel szivatni.
- Engem ugyan nem szivatnak. Gyakorlatilag leszarom, ha ez a dolgom, hát jó - vontam vállat közömbösen.
- Tetszik a hozzáállásod - veregetett vállon. - Sok sikert. Később találkozunk.
- Később? Mármint...
- Én még a suliban leszek egy ideig. Majd keress meg - kacsintott és elment. Jól van... Akkor kergessünk kosárlabdákat...
Suli után kedvtelenül kezdtem el keresgélni a klubot. Felfogtam, hogy Nathaniel ma már nem kér belőlem, úgyhogy nem kerestem többet, pedig a terem ajtaja végre nyitva volt. Helyette inkább a kertész klubot kezdtem felkutatni. Egyedül kellett, mert Mel a saját útjára ment. Persze, mert más klubba jelentkeztünk.
Nem tudtam kihez menjek oda, úgyhogy végül egy kedvesnek tűnő vörös hajú lányt szólítottam le az egyik teremben. Még pakolászott, nem készült el teljesen.
- Öm, szia - köszöntem neki bátortalanul. Felpillantott, és kedvesen rám mosolygott.
- Szia. Te biztosan az egyik új diák vagy - mondta. - Iris vagyok. Segíthetek valamiben?
- Én öm... Lucy vagyok. A kertész klubot keresem. Nem tudod merre találom?
- Ó, dehogynem. Én is oda járok - felelte lelkesen.
- Tényleg, ez szuper - lelkendeztem.
- Gyere velem, megmutatom merre van. - Követtem Irist az udvarra, egy hátsó részbe, ahol rengeteg volt a növény, sőt még üvegházat is elhelyeztek. Jelenleg nem volt itt senki rajtunk kívül.
- Ez lenne az. Nézz körbe, hátha kell segítség.
- De nincs itt senki...
- Igen, de szoktak üzeneteket hagyni. Sétálj körbe és fedezd fel. Szívesen segítenék neked, de ma rohannom kell haza. Máskor viszont dolgozhatunk együtt ha gondolod.
- Az jó lenne. Köszi, a segítséget - mosolyogtam hálásan.
- Bármikor. Sok sikert, Lucy - integetett, és visszament az épületbe.
Hát rendben. Körbejárok... Elindultam a kis földúton, jó sok növény között. A kedvenc virágaimat is felleltem, orchideát és liliomot. Elgondolkodtam, mi lenne, ha elcsórnék egy aprócska szál liliomot, úgyis a klub tagja vagyok, de végül nem tettem. Majd ha találok itt valakit, tőle megkérdezem.
Már épp mentem volna vissza a suliba, amikor megláttam egy üzenetet és két növényt.
"Kérlek vidd el ezt a fikuszt és a mimózát a DÖK-ös és a 4-es tanterembe!" Így szólt az üzenet.
- Ó, de jó - motyogtam magam elé. Legalább lesz okom a terembe menni. Felnyaláboltam a növényeket és elindultam befelé. Fogalmam sem volt, melyiket hova rakjam, de majd lesz valahogy. Befelé menet az udvaron megpillantottam Castielt. Épp a suli egyik melléképületéből lépett ki. Megszaporáztam a lépteimet, hogy még véletlenül se beszélhessünk, de nem jött be. Elkapott az ajtóban.
- Szia, kislány - vigyorgott rám gúnyosan. - Hogy fogadta Natalie a pletykádat?
- Nem mondtam neki semmit, de csak Melinda miatt - feleltem határozottan. - És fejezd be, hogy Natalienak hívod!
- Na, ezt nem te fogod megmondani. Különben meg mit akarsz azokkal a növényekkel?
- Nem hiszem, hogy ez rád tartozik.
- Segítsek cipelni?
- Úgyse fogsz.
- Tudom. Na csá. - Azzal elindult, de mielőtt bemehettem volna, megfordult.
- Egyébként én a mimózát vinném a DÖK-ös terembe, a fikuszt pedig a tanterembe - mondta.
- Milyen jól tudod mi a feladat - jegyeztem meg. Vállat vont.
- Segíteni akartam.
- Még szerencse, hogy nincs feletted plafon - mondtam gúnyosan. Elvigyorodott.
- Gondold meg a tanácsom.
- Biztos, hogy fordítva csinálom.
- Ahogy érzed - vont vállat, és tényleg elment. Sóhajtottam. Ha Castiel segíteni akar nekem, akkor valami rosszban sántikál. És én nem veszek részt benne.
Melinda POV
Suli után Lucy-vel külön váltak az útjaink. Neki a kertész, nekem a kosár klubot kellett megkeresnem. Ő a termeket járta végig, hogy megkeressen valakit, aki megmondja hol van a kertész klub, én pedig az udvarra mentem, hogy megkeressem Castielt.
Reményeim szerint ott találtam. Az egyik padon ült és zenét hallgatott, de nem zavart. Leültem mellé és kivettem a füléből a fülhallgatót.
- 'napot, Uram - vigyorogtam rá.
- Kisasszony. - Úgy tett, mintha levette volna a kalapját és fejet hajtott.
- Segítség kéne - tértem a lényegre. Ismét felvette a morcos arcát és keresztbe tett karokkal-lábakkal nézett a távolba.
- Akkor miért vagy itt?
- Tudod, hogy hol van a kosárlabda klub?
- Talán igen - felelte közömbösen és a szeme sarkából rám pillantott.
- Talán nem? - kérdeztem vissza. Megint elvigyorodott.
- Persze, hogy tudom.
- Meg is mutatod?
- Mit nyerek vele?
- Jó társaságot? - Nevetett egy kicsit.
- Jól hangzik. Na, gyere.
Intett a fejével, felállt és elindult a suli egyik melléképülete felé. Gyorsan követtem. Egy tornaterembe mentünk. Nem volt még tesim, szóval nem tudom, ez az alap-e, vagy csak a kosárklubbé. Bár mondjuk ez hülyeség. Mindegy.
- Hát tessék. Nem túl bonyolult. Egyedül is megtaláltad volna.
- Azért kösz... - Bizonytalanul néztem körbe. Fogalmam sincs mit kéne csinálnom.
- Tudod mit kell csinálnod? - kérdezte összehúzott szemekkel.
- Fogalmam sincs. Mrs. Waterfield csak elküldött egy klubba és ennyi.
- Ez komoly? Elküld egy klubba, és még csak el sem mondja, mit kell itt csinálnod?
- Igen...
- Hát figyu... Keresd meg a kosárlabdákat. A tagok gyakran elhordják és sosem hozzák vissza. Az újoncokat szokták ezzel szivatni.
- Engem ugyan nem szivatnak. Gyakorlatilag leszarom, ha ez a dolgom, hát jó - vontam vállat közömbösen.
- Tetszik a hozzáállásod - veregetett vállon. - Sok sikert. Később találkozunk.
- Később? Mármint...
- Én még a suliban leszek egy ideig. Majd keress meg - kacsintott és elment. Jól van... Akkor kergessünk kosárlabdákat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése